Sokoldalúságával hódít az mBot robot

A gyermekek imádják az újdonságokat és sokkal egyszerűbben megtanulnak bizonyos dolgokat, ha közben érdekeltek a témában és lenyűgözi őket az, amit épp csinálnak. Ezért is annyira bevált eszközök a különféle játékrobotok. A robot hobby, tanulási és szórakozási eszköz is lehet egyben. Az ezzel foglalkozó szakemberek, vagy épp a termékeket forgalmazó cégek pontosan ezért ajánlják a kódolható, alakítgatható robot hobby fajtákat az iskolás korú gyerekeknek. Azon kívül, hogy a megfelelő felszereltségű masinával értékes tudásra tehetnek szert ezen a területen, ez még készségfejlesztő is egyben, segítve egyben azt is, hogy logikusan gondolkozzanak. A robot hobby típusa, mivel egy kezdőknek kitalált eszköz, hamar alaposan megismerhető, ezért rövid időn belül már jönnek a sikerek is a sokféle átalakítgatásnak köszönhetően. Köztudott, hogy a sikerélmény az egyik lehatásosabb ösztönző eszköz, főleg a gyerekek esetében. A robot hobby mellett szóló érv még az is, hogy ez képes megmutatni, hogy a tanulás izgalmas és szórakoztató is lehet. Emellett ez arra is rámutat, hogy milyen sok mindent megtanulhat egy kisiskolás akkor, ha odateszi magát, szorgalmas és türelmes.

A robot hobby modelljei megvehetőek a hobbirobot.hu internetes shopban. Azoknak, akik csak most kezdenek ismerkedni ezzel a világgal, maximálisan bejön az mBot robot. Ez egy STEM alapú oktató masina, amelyik nem kerül sokba, könnyedén összerakható és formázható, illetve a kezelés sem okoz nehézségeket. Az mBot robot épp úgy beválik a gyerkőcöknek, akik nagyon érdekeltek a témában, mint a felnőtteknek, akik szeretnének valami újat kipróbálni. Az mBot robot kezelése többféle programozási platform segítségével és vezeték nélküli irányítással oldható meg. A szerkezet mellett szóló legfontosabb érv mindenképp az, hogy ezt elképesztően sokféle módon lehet bővíteni. Az mBot robot mechanikus komponensei kompatibilisek a Makeblock platformmal, sőt, megannyi LEGO alkatrésszel is. Ezért csak a képzelet, kreativitás szabhat határt annak, hogy mi mindent is kezd ezzel a tulajdonos.